Az előzőekben szó volt Létezőről, Életről, Én-ről, Valóságról, Igazságról, Megismerésről, és mindegyre arra kellett jutnunk, hogy az ember ”semmire se megy”. Akármennyire is növekedik, akármennyire is képzett és tehetséges, akkor sem juthat el a teljességig. Mindig csak részeket és darabokat lehet ”megszerezni” az Életből, az Igazságból, a Megismerésből. Egy kicsit is elmerülve ebben a megoldhatatlan, vagy még inkább feloldhatatlan darabosságban, tökéletlenségben és hiányosságban, arra gondolhatnánk, hogy a Mit jelent élni kérdés ugyanilyen szintű kilátástalansághoz vezet. Vagyis, az előzőeket meggondolva nem remélhetünk teljes választ.

            Van egy dolog azonban, amit, bár az előző két írásban említettünk, kisebb-nagyobb mértékben, azonban nem foglalkoztunk vele ”komolyabban”: a kapcsolatrendszer. Annak érdekében, hogy ezt a kapcsolatot, összefonódást érzékeljük, és mint valós dolgot ”megérinthessünk”, induljunk ki egy tévedésből!

            Az Élni I-ben szó volt arról, hogy az Én egyedisége és központi helyzete miatt olyan, mintha az Én volna az abszolút halmaz. Az Élni II megállapításai, vagyis a folytonos tökéletlenség, a Valóságok ”megbonthatatlan” párhuzamossága, az egyedi igazságok, stb., mindegyre ezt az elképzelést látszanak bizonyítani, tehát most gondolkodjunk így.

            Amennyiben az Én az abszolút halmaz, úgy minden egyéb is, a megismert igazságok, a valóság, stb., is abszolút. Vagyis mindenki és minden olyan, amilyennek az Én azt kimondja. Amennyiben tehát az Én valósága és igazságai az abszolútumok, úgy az Én van a központban, következésképpen mindennek ehhez a központhoz kell igazodnia. Ez azt jelenti, hogy minden eseménynek a központ ”javát” kell szolgálnia. Következésképpen bármi, ami az Én központi helyzetét kimozdíthatná, téves. Összeolvasva: az Én-hez kell idomulni; minden helyzetben a javát kell akarni; nem szabad megkérdőjelezni.

            Gondoljuk ezt az Én-t akármilyen helyzetbe: munkatársi, baráti vagy szerelmi kapcsolatba; társadalmi vagy közösségi viszonylatba; mindegyre azt fogjuk találni, hogy elképzelhetetlen a működése. Mikor neki kellene mosogatnia; nincs igaza egy vitában; tanulnia kellene; dolgoznia kellene; spórolnia kellene; áldozatot kellene hoznia, stb., mindegyre azt látjuk, hogy képtelen ezekre, vagyis nincs képessége a ”kifelé” való működésre. Nincsenek céljai, hiszen ő maga a cél; vagyis őt ki kell szolgálni mindennel. Ez azt jelenti, hogy minden az Én irányába mutat; vagyis minden ”befelé” működik. Ha azt mondjuk, hogy az Én az abszolút halmaz, és így gondolkodna mindenki, úgy rövid idő alatt kihalna az emberiség; mivel a csak ”befelé” működés feltételezi azt, hogy vannak, akik csak ”kifelé” működnek, ami pedig az alaptézist cáfolja meg. Azt találjuk, hogy sem a csak ”befelé”, sem a csak ”kifelé” működés nincs fedésben azzal, amit az Élni-vel kapcsolatban sejtünk.

           Ahogyan az Élni I-ben mondtuk, az Én abszolút halmazként való elfogadása a kapcsolatrendszer léte miatt nem lehetséges. Ezen a ponton a kapcsolatrendszer egyik alaptulajdonsága felfedte magát, nevezetesen az, hogy ”befelé” és ”kifelé” is működik. Ha már csak a Megismerésre gondolunk, aminek iránya ”kifelé” mutat, az Igazság felé, célja azonban ”befelé” irányul, az Igazság megszerzése miatt, láthatóvá válik, hogy az Én és a Valóság már alapjában a kapcsolatrendszer része.  Ez azonban még egy passzív működés.

           Meggondolva, a folyamatos megismerés csak a Valóság építését és tökéletesítését szolgálja, és folyamatosan tökéletlen, vagyis örök folyamat; valamint, ahogyan azt említettük a bevezetőben, kilátástalan, hisz az Életet megismerni úgy sem lehet, míg a többi Valósággal párhuzamosan létezik. A Megismerés tehát az Én-t szolgálja, az Én Valóságát növeli, ”befelé” irányul, ráadásul önmagában egy passzív állapot, mivel nincs ”funkciója”, magának a Valóságnak nincs működése, legyen bármennyire is tökéletes. Itt egy újabb tulajdonságát találjuk a kapcsolatrendszernek: aktívan működik.

            Valamiképp az látszik, hogy az Igazság megszerzése, a Valóság építése, ez a passzív működés csak ”kísérőjelensége” annak, hogy élünk; így ezektől függetlenül kell vizsgálódnunk. Nézzük csak az Élni jelentését, a többletet, vagyis az Élet emelkedett szintjének kizárólagosan a kapcsolatrendszerét. Az Élni I-ben azt mondtuk, hogy a kapcsolat olyan ”erő”, mint a gravitáció, és példaként mondtuk az empátiát, toleranciát és erkölcsöt. Meggondolva, mindent ”lecsupaszítva” azt találjuk, hogy az Élet törvénye, vagyis a Létezők világából hiányzó, de az emelt szintet megtartó, összefűző és behálózó mindenre és mindenkire vonatkozó törvény, az aktív működés energiája: a szeretet.

            Mondhatnánk, hogy ez egy ”patetikus” kijelentés; azonban gondolkodjunk el erről, mint valós, ”megragadható” dologról! A Létezők világában, vagyis a fizikai világban, a mindenre vonatkozó törvény az energia. Az energiáról is úgy beszélünk, mint nap-, villamos-, hő-, mozgási-, stb., energia. Az Élet szintjén ugyan így van, ahol is a szeretet az energia, ami a kapcsolati rendszert megalkotja, ami összefűz mindent. Ennek az energiának a megjelenési formái a már mondott erkölcs, empátia, tolerancia, de ugyanígy a tisztelet, az alázat, az önfeláldozás, a kedvesség és sorolhatnánk. Fontos kijelenteni, hogy ez mindenkire érvényes és vonatkozó energia-törvény. Fogalmazzunk meg olyan dolgokat, amit elérni és megkapni kívánunk az Életben, pl.: biztonság, szerelem, boldogság, elismertség, siker, az értékesség/fontosság megélése; stb. Azt találjuk, hogy valójában ezen célok csak és kizárólag a szeretet-energia megfelelő formáinak alkalmazásával érhetőek el. Másképpen mondva, nem lehet olyan célt említeni amihez ne lenne alapvetően szükséges a szeretet.

            Fontos kikötni, hogy ez az energia a Létezőn, az anyagi világon ”felül” helyezkedik el. Vagyis, ha valaki gazdagságot, élvezeteket akar elérni, látszik, ezen céloknak az anyagi világhoz van közük, vagyis az anyagiságból következő törekvések csak a fiziológiai szintet érik el, amihez – magától értődőn – nem szükséges a szeretet (mivel azt a szintet, ahol annak energiája működik nem éri el). Ha valaki bosszút, vagy másoknak a szenvedését – halálát – kívánja, látszik, hogy téved, vagyis a Valósága nem részesült az Igazságból; következésképpen ezen célok nincsenek fedésben az Élettel (így annak energiájával sem). Itt találjuk meg az energia felhasználásának és alkalmazásának tulajdonságait, feltételeit. Látjuk, hogy alapfeltétel, hogy az Én az Igazság irányában legyen, vagyis, hogy a Valósága igaz legyen. Ebből következik, hogy a Valóság minőségétől, szintjétől és igazságától függ az energia felhasználásának minősége, szintje és formája. Mivel a Valóság nagysága, igazsága és szintje más és más, az energia is mindig más és más. Egy édesanya más energiaszinten van, mint egy középiskolát kezdő fiatal; de ugyanígy, egy költő más energiával rendelkezik, mint egy asztalos.

            Mielőtt felvetnénk egy nyilvánvaló összefüggést, nézzünk meg egy helyzetet!

            Tegyük fel, hogy egy nagy író, most mondjuk Ilona Mátyás, elmegy vidékre egy tanyára, ahol találkozik, az egyszerűség kedvéért, Pista bácsival, és beszélgetni kezdenek. Az író megkéri, mondja el az életét. Kiderül, hogy Pista bácsi a szomszéd falunál távolabb még nem járt soha, van földje, állatai, kis gazdasága, ami eltartják a négy gyermekét, feleségét és őt magát. Minden napja javarészt munkával telik. Beszélgetnek, a családról, és egyszer csak Pista bácsi azt mondja, az asszony is csak addig szeret, amíg én szeretem. Ez a mondat, Pista bácsi egyszerű élete és elért bölcsessége megtetszik az írónak, és megírja egy regényben; ezt a mondatot pontosan idézve. Mikor a könyvet olvassák az emberek – akár halála után hatvan, hetven évvel – és eljutnak a jelzett mondatig, azt mondhatják, nagyon igaza van ennek az Ilona Mátyásnak.

            A kérdés az, hogy Ilona Mátyásnak van-e igaza? Belegondolva, Pista bácsinak jelentett ez a mondat akár mit is? Az élete történetét ő olyannak tartotta, amit meg lehet írni egy könyvben? Arra juthatnunk, hogy nem, Ilona Mátyásnak volt fontos a mondat. Pista bácsinak ugyanolyan, mint a Jó reggelt, vagy a Hozz egy kis vizet, mondatok; magától értődő.

            Nézzünk egy másik példát. Egy ember pszichológiát tanul, rendkívül tehetséges, tanulmányai végén jár, hatalmas tudása van. Hazamegy, otthon a párja, akivel három éve vannak együtt, kis idő után veszekedni kezd vele, látszólag oktalan dolog miatt. Ilyen oktalan veszekedések már az elmúlt napokban többször megtörténtek. Ezen a napon, emberünk azt mondja kedvesének, te most azért veszekszel velem, mert a hormonális szerelem elmúlt, élesebben látod a hibáim, ami most feszültséget okoz benned, de ez egy teljesen természetes folyamat, meglátod, kis idő és már reálisan látjuk magunkat és a kapcsolatunkat, mikor az én-határok rendeződnek.

            A kérdés egészen világos: ez a megszólalás megold akármit is?

            Mi a közös, mit találunk, mind a két példában?

            Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, a nyilvánvaló összefüggést fedjük fel. Mikor Szeretetről beszélünk, akaratlanul is a kereszténység eszünkbe juthat. Három, gondolatmenetünk viszonylatában, rendkívül fontos dolgot kell megemlítenünk.

            Az első: Jézus azt mondja, én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. A Jézus által mondott Élet összefüggését az előző írásokban szereplő Élettel talán csak annyiban kell magyarázni, hogy ez jelentheti azt a plusz tartalmat, ami a szintkülönbséget idézi elő a Létezők világához képest. Az Élni II-ben mondott, Élet Igazságként megfogalmazott összefűződött ”egységbe sűrűsödött” Igazság jelentheti a Jézus által mondott Igazságot. Az Út összefüggése az előzőekben a Valóság építésében ragadható meg, vagyis abban a folyamatban ahogyan az Én szerzi meg az Igazságot, vagyis a növekedés és fejlődés Útja. Ez az első rész mondja ki az Élni passzív felét.

            A második: Jézus azt mondja az utolsó vacsora alkalmával, mikor új parancsolatot ad: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Annak érdekében, hogy ezt ”kibonthassuk”, abból kell kiindulnunk hogy Jézus a szeretet; most mondhatnánk azt is, hogy a megtestesült energia. Az előző írásban azt mondtuk, hogy az Abszolút Nyelv az Isten nyelve, vagyis számunkra elérhetetlen és általunk beláthatatlan. Azt is mondtuk, hogy Isten szintjéről érhetnénk el az Élet teljességét, azonban azon a szinten már nem az Élet teljességére vágynánk, mivel ”ott” megszűnik az általunk ismert Érzékelés, Igazság, stb. Azonban úgy tűnik, hogy az energia, vagyis a kapcsolat, ”itt” és ”ott” is van. Ami fontosabb, bár a Nyelv Isteni szintjét elérni nem vagyunk képesek, az energiának – szeretetnek – Isteni szintjét igen, amit Jézus maga mondott. (Érdekes összefüggés, mikor Szent Pál azt mondja, hogy élek, de nem én élek, hanem a Krisztus él bennem.) Ez a második rész adja meg az Élni aktív felét.

            A harmadik: Jézus azt mondja, legyetek olyanok, mint a gyermekek. Belegondolva a gyermeki világba, azt találjuk, hogy a gyermekek teljes természetességgel rendelkeznek. Vegyük azt, hogy egy, vagy akár több gyerekkel állunk a pályaudvaron, és megjelenik valaki, aki tetőtől talpig ki van tetoválva, valamint fül-, orrtágítók és megannyi piercinget visel. Mi a gyerek(ek) reakciója? Bámulják, odamennek, meg akarják nézni közelről, megfogni, kérdezgetni az embert, hogy ezek mik, és fájt-e, stb. Ennek lényege nem a társadalmi konvenciók és szokások ”előtti” állapotban rejlik, mindinkább a természetes kapcsolatban a világgal. A gyerekek mindig észreveszik a különbségeket, vagyis mindig látják, hogy olyan, vagy nem olyan, mint az Én. Ha valaki vak, vagy kerekesszékben ül, vagy nincs karja, stb., látni fogják a különbséget, és szóvá teszik, mert kíváncsiak. Vagyis megismerni akarnak. Azonban ebben a megismerésben nincs semmi. Se gátlás, se szánalom, mindinkább egy erős bizalom. Ez a bizalom nem ”kidolgozott” valami, hanem az alapélmény. A bizalom az energia egyik legerősebb formája, mert az Én magát a másik ”kezébe” adja, vagyis feltétlen a másikkal szemben. Ez a harmadik rész adja az Élni egészét, vagyis a két fél együttes működését.

            Ez a három pont végső soron azt mondja, hogy a gyermeki feltétlenséggel kell fejlődni a Valóságban és Szeretetben.

            Mondhatnánk, hogy ez így rendben van, azonban, hogy Élni mit jelent, még mindig nem fogalmaztuk meg, még ha körvonalaztuk is.

            Térjünk vissza az említett két példára. Mi a különbség Ilona Mátyás és Pista bácsi; a pszichológus hallgató és kedvese között? Végső soron az, hogy egyikük Szemlélődik, másikuk Él.

            Jézus azt mondja szeressétek egymást, vagyis szeressetek és hagyjátok magatokat szeretni. A kereszthalállal magára vállalja mindenki bűnét, ami a legnagyobb és legteljesebb szeretet-aktus; ezzel azonban nemcsak, hogy ”bűntelenné” tett mindenkit és a megváltás útját adta meg, de fontos észrevenni, hogy megalkotott egy, most nevezzük így, Kört. Az, hogy mindannyiunkért halt meg, és mindenkinek adja a megváltást, hogy mindannyiunkat felebarátokká tett, nyilvánvalóvá tette a kapcsolatrendszert, vagyis az összefüggést, aminek egyetlen törvénye: a szeressétek egymást. Ez a Kör.

            Ez azt jelenti, összeolvasva immár az egészet, hogy Élni annyit jelenthet, mint a Körben lenni, vagyis szeretni és szeretve lenni.

            Mondhatnánk, hogy ez igencsak egyszerű és pontatlan megoldás. Annak érdekében, hogy kitűnjék a dolog nehézsége és pontosabban lássuk a dolgot, vizsgáljuk meg jobban a két példát! Ilona Mátyás, vagy a pszichológia hallgató, mint ahogyan mondtuk, csak Szemlélődik, de nem Él. Felmerül a kérdés, mivelhogy nem tévednek, tehát az Én iránya az Igazság felé mutat, ráadásul a Valóságuk képzett: Miért nem Élnek?

            Amint azt mondtuk, az Igazság elérése nem lehetséges, hisz ahhoz az Abszolút Nyelvre lenne szükség. Vagyis az kellene, hogy az Élet szintjén kilépve tudjunk szemlélődni. Ez, érthető okok miatt, nem lehetséges. Azonban képesek vagyunk arra, hogy az Élet határain belül, de adott eseményen kívül szemlélődjünk. Miképp a pszichológia hallgató, kedvese kifakadását kívülről szemlélte, válaszát a Körön kívül fogalmazta meg. Pista bácsi benne van a Körben, ennek okán nem szemléli ”felülről” az életét. A példában szereplő Ilona Mátyás szemlélődik, kilépve a Körből jelentést és jelentőséget adott egyes dolgoknak.

            Látszik, hogy a Körben maradni ”nehezebb”, mint azt először gondolná az ember. Óhatatlanul is, kilépve belőle Szemlélődővé válik, miközben ”elfelejt” Élni. A példában, az Ilona Mátyás regényében szereplő igazságok Pista bácsi életének részei. Vagyis, ha valaki Él, részese az Igazságnak. Ha valaki szemlélődik, akkor az Igazságon kívül van. Ahogyan a pszichológia hallgató, aki látja kívülről a folyamatot, és mivel kívül van, megoldani, vagy részese lenni a dolognak többé már nem tud; csak szemlélődik, de nem él.

            Az Élni és Szemlélődni közti különbség nyilvánvalóan látszik Hamvas Béla: A bor filozófiája című könyvében. Egy helyütt azt írja benne, hogy bort inni bárhol, bármikor, bárhogyan; ezzel szemben folyamatosan szabályokat mond, és azt, hol, mikor és hogyan. Aki Él, aki a Körben van, nem köti semmilyen törvény és szabály, mivel a szeretetnek, mint energia-tulajdonságok, eleve vannak ”kötöttségei” (ha már csak annyi is, hogy a Valóság függvényében működik). Szabályok és törvények csak azoknak kell, akik a Körön kívül vannak, vagyis azoknak: akiknek nincs igazuk; akik tévednek; és akik Szemlélődnek.  

            Mondhatjuk, hogy rendben, látszik az Élni neheze, hogy mint egy gyermek, ”belefeledkezve” és bizalommal legyünk részesei az egyes eseményeknek. Azonban itt csak az világos, hogy mit jelent nem Élni, rosszul Élni, és annak a nehézsége, hogy biztonsággal ”elveszíthessük a fejünket”; az nem érthető, ráadásul az előzőekkel együtt teljességgel ”kusza”, hogy pontosan mit is jelent Élni.

            Az Élni II-ben azt mondtuk, hogy a Valóságok párhuzamosak egymáshoz képest, és sohasem érnek össze. Az ebben a részben kifejtett passzív Élni rész ezzel teljesen összhangban van. Az Út-Igazság-Élet az, ami biztosítja a Létezőről való ”leválást”, vagyis az emelkedett szintet, továbbá a Valóság létrejöttét, fejlődését, növekedését is garantálja. Ezen túl észrevehető az is, hogy, a párhuzamosság okán, egy irányba haladunk. A Valóságok tehát, mindentől függetlenül egyazon irányba haladnak. Azt látjuk, hogy a Valóság a Létező és Élet szintkülönbségének ”kiegyenlítéséért” van, vagyis a Valóság az átmenet Létező és Élet között. Ezért hoztuk meg azt a megállapítást, hogy mindkettőből részesül, miközben mindkettőn ”kívül” van.

            A szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket, azt a szintet mutatja, ami a Létezőn kívül van, független attól, és ami által az Élethez képesti szintlépés is lehetségessé válik, vagyis a Krisztusi szint elérése; ahol minden egy.

            E kettőnek ellentmondásos tartalma okozza a kuszaságot. Míg a passzív fél az Élet szintjéhez képest ”lentebb”, addig az aktív fél ”fentebb” helyezkedik el. Itt lép be a legyetek olyanok, mint a gyermekek rész. Egy gyermek sem ”fentebb” sem ”lentebb” nincs, hanem pontosan az Életben van. Ezért, mivel a passzív és aktív fele abszolút összhangban van, képes Élni. Mivel benne minden egy, az Én képes ”felülkerekedni”, vagyis az egész egyvalami lesz; ahogyan az ember test-lélek-szellem, de egységben Én, ami már több és másabb, mint az alkotóelemek.

            Ez azt jelenti, hogy a Szeretet által az Én képes kapcsolatban lenni. A Valóságok mindig párhuzamosak, és soha nem fognak összeérni; addig az Én-eket a Szeretet képes érintkezésbe, érintettségbe, fedésbe, végső soron egységbe hozni.

            Azt látjuk, hogy ez Valóságon kívül van; vagyis, bizonyos értelemben belső szintlépés történhet meg: Létezőből Valóságba, Valóságból Életbe. Itt már sejthetjük azt, hogy az Élet legmagasabbik fokát lehet elérni, hiszen a Létezőkhöz már igen kevés dolog fűzi az Én-t, vagyis a pluszt képes teljes egészében megélni. Ebben ugyancsak a kapcsolatrendszert, vagyis a Kört látjuk, hiszen kilépni a Valóságból és megérkezni az Életbe, végső soron Élni, csak a másik által képes az ember.

            Érdekes ideidézni Jézus két mondatát: ahol ketten összejönnek az én nevemben ott vagyok közöttük; vagyis ha két Én az Út-Igazság-Élet által képesek a passzív Élni részt megalkotni, akkor az aktív rész, vagyis a Szeretet – Jézus – már adott; vagyis képesek lesznek érintettségben lenni. A második mondat: a mennyország köztetek van; vagyis a mennyország szintje elérhető, és adott. Világosan látszik, hogy ami az Én-ek között van, ami őket összekapcsolni képes, az maga a Szeretet.

            Végül tehát azt tudjuk mondani, hogy Élni egyenlő a Szeretet energiájának folytonos áramoltatásával; másképpen mondva Élni annyi, mint érintettségben lenni egymással.